×

Te + Én

Érdemes lesz kilépned a komfortzónádból

Valahogy mindenki abban reménykedik, hogy a 2020 különleges év lesz. Legyen szó párkapcsolatról, sportról, munkáról vagy projektekről mindenki valami jobban reménykedik.

Ha tavaly lezártál mindent, amit akartál, hogy idén tiszta lappal kezdjed, akkor már elindultál egy úton, de nem szabad, hogy az újdonságtól való félelem bármiben visszatartson. „Nem csoda, ha nem szívesen lépünk ki a megszokott keretek közül. Ezt diktálja az evolúciós ösztönünk is” – magyarázta Kolozsi Mariann személyiségfejlesztő tréner.

Fotó: iStock.com/Zinkevych

Őseink még a biztonságot helyezték mindenek elé, hiszen azt megteremteni és fenntartani is óriási kihívást jelentett. A ma embere már beleszületett a kényelembe, ahol nem kell naponta szembenéznie a veszélyhelyzetekkel, de a régi erők még mindig működnek bennünk, hogy visszatereljenek a megszokott ösvényre.

„Ilyenkor hiába tudjuk, mi lenne adott helyzetben a következő lépés, az agyunk ellenáll és tiltakozik: nem merem! Ne gondoljuk, hogy egyedül vagyunk ezzel” – mondja a szakember.

Az életünkben számos olyan pillanat adódik, amikor – részben tudat alatt – a saját haladásunk útjába állunk, és beindul az önszabotázs. Márpedig ha belső elhatározásból nem sikerül változtatnunk, akkor sokszor a kívülről érkező nyomás kényszerít rá. Ez egyeseknek akár önállóan is lehetséges, hiszen a saját gondolkodásunkat kell átállítanunk. Ahhoz pedig, hogy a gondolatainkat a helyes útra tereljük, elengedhetetlen önmagunk motiválása. A tréner szerint ezt olvasással is fejleszthetjük. A szellemi táplálék fontos, legyen szó akár egy inspiráló személy blogjáról, akár olyan idézetekről, amik a kihívások előtt állva önbizalmat adnak nekünk.

Így egy jó mondat is segíthet akár párt találni, munkát váltani, vagy csak rendezni egy zűrös kapcsolatot. Segíthetnek ebben az önfejlesztő programok, tréningek is. És a fejlődés is végbe mehet coach közreműködésével, csoportban vagy akár egyénileg is.

„A hétköznapok során rengeteg hatás ér bennünket, így könnyen lankad a motivációnk. Ilyenkor jön jól egy tréner, hogy vissza tudjon fordítani a kijelölt útra” – hangsúlyozza Mariann, aki által kidolgozott, 90 napos mentorprogram nagyszerű segítséget nyújthat bárkinek. Az, hogy 2020 milyen lesz, csak rajtunk múlik.