Te + Én

Kiderült, hogy kik hanyagolják el legjobban a randizást

Egy felmérés szerint a családokban anyának és apának gyakorlatilag nincs „randi ideje”.

Tény, hogy a gyerekek érkezésével sokat változik egy párkapcsolat, például visszaszorul a szerelmesekből lett anya és apa kettesben eltöltött minőségi ideje. Sőt, egy nemrég készült felmérés szerint nemcsak lecsökken, hanem a legtöbb párnál gyakorlatilag el is tűnik.

Fotó: iStock.com/Parilov

A kutatást az Egyesült Államokban végezték, a szakemberek által összeállított kérdőívet pedig olyan szülők töltötték ki, akiknek iskolás korú (5-18 éves) gyerekeik vannak. A válaszokból meglepő dolgokra derült fény, például, hogy az anyukák és apukák átlagosan több mint három éve voltak utoljára randizni, tízből hárman pedig már az idejét sem tudják, mikor jutottak el bárhová is kettesben.

Márpedig nagyon fontos lenne, hogy a szülők ne csak az anya- és apaszerepben tűnjenek fel egymás előtt, hanem időről időre kettesben is töltsenek időt: ilyenkor a romantika mellett lehetőség adódhat olyan dolgok megbeszélésére, közös emlékek felidézésére is, amelyekre a hétköznapokon, a gyerekek gondját viselve nincs idő és lehetőség. Ez erősíti a kapcsolatot, a kötődést, életben tartja a szerelmet. Egyébként a válaszadók 81 százaléka is érzi, hogy túl kevés időt tölt a párjával – ők azt is bejelölték a tesztben, hogy szeretnék a romantikus kimoccanások gyakoriságát növelni a jövőben.

A szülők többségének egyébként a párjával töltött minőségi idő hiányzik legjobban abból az időszakból, amikor még nem voltak gyerekeik (45 százalék jelölte ezt be), 44 százaléknak pedig kimondottan a randevúzás hiányzik. 40 százalék a kisebb felelősséget. 39 százalék a több szexet, 36 százalék pedig azt emelte ki, hogy reggelente tovább alhassanak.

Fotó:Unsplash/Christin Hume

A válaszadók ennek ellenére is jó döntésnek tartják a gyerekvállalást: 77 százalékuk úgy érzi, hogy most boldogabb, és teljesebb életet él, mint korábban bármikor. 44 százalékuk alig várja, hogy hazaérve vacsorát készítsen a családjának, míg 39 százalék az altatási időt szereti legjobban, 37 százalék pedig az esti mese olvasását. 35 százalék pedig azt jelölte be, hogy esténként imádja megszeretgetni a gyerekeit, illetve ugyanennyien a párjukkal való összebújást szeretik legjobban az estékben.

Szerintünk ha másként nem megy, érdemes ugyanúgy beütemezni a randevúzást, mint mondjuk a havi nagybevásárlást – mindketten írjátok be a naptáratokba, és ehhez tartsátok is magatokat. Havonta egy-két alkalommal biztosan tudtok bébiszittert szerezni, és ki tudtok együtt szakadni a hétköznapi mókuskerékből. Egy kis kikapcsolódás és „mi idő” nektek is jár!