Te + Én

Így hat a jövőbeli kapcsolatainkra a legelső szerelem

Azt szokták mondani, hogy az első szerelmet sosem felejtjük el, hiszen az az, ami teljesen megváltoztat minket és onnantól kezdve más emberekké válunk.

De vajon milyen módokon hat ez az első élmény a további kapcsolataink alakulására? Íme, 3 szempont, melyek nagyban befolyásolják későbbi szerelmi kapcsolatainkat.

Fotó: iStock.com/Kitja Kitja

Lezárul egy korszak

Az első viszonzott szerelem katartikus élmény, amely során megtapasztaljuk saját nőiségünk erejét, illetve a szexualitás gyönyöreit. Sokan ezáltal válnak gyerekből felnőttekké, és úgy hiszik már minden tapasztalatnak a birtokába kerültek. Pedig még oly sokat kell tanulni és érezni ahhoz, hogy az első kapcsolatunknál még mélyebb és érettebb kapcsolatokat is átélhessünk. Fontos, hogy nyitottak maradjunk az új élmének felé is, és elhiggyük, hogy egész életünk során tanulni fogjuk a szerelem művészetét.

Megváltozik a szerelemhez fűzött attitűd

Legyen az első szerelem tragikus vagy éppen, hogy csodálatos, a szerelemhez való viszonyunk teljesen átalakulhat. Sokan nagyon fiatalon élik át az első szerelembe esést, ekkor még naivak, ártatlanok vagyunk, és sokan olyan mélyen sérülnek egy rosszul végződő fiatalkori románcban, hogy akár hosszú évekig képtelenek lesznek szerelembe esni. Pedig sosem szabad becsukni az ajtókat…

Sokáig az első szerelmünkhöz hasonlítjuk az új partnereket

Mások sokáig az első szerelmüket keresik az új partnerben, ezért újra és újra csalódnak. Kutatások bizonyítják, hogy akár a harmincas éveink közepéig ugyanolyan személyiségű férfit választunk, amilyen az első szerelmünk volt, még akkor is, ha ez a kapcsolatnak a végét jelentheti. A nagy áttörés általában akkor történik, amikor egy teljesen ellentétes személyiségű személybe szeretünk bele, aki aztán új megvilágításba helyezi a szerelem fogalmát.
Természetesen minden átélt szerelmet valahol az elsőnek éljük meg, valahol mégis a legeslegelső mindannyiunk lelke mélyéig hatol.