×

Te + Én

Így megy tönkre a legtöbb párkapcsolat

A legtöbben a szakítás pillanatában felteszik a kérdést: „hogy jutottunk idáig?”. Azt érezzük, hogy az elvállás legtöbbször egy hosszú folyamat, de melyek voltak a kiváltó okok?

Túlzott szenvedély

Hiába gondoljuk, hogy az a jó, ha túl sok szenvedély van egy kapcsolatban, ez nem mindig jelent jól. 200 százalékon ugyanis nem lehet folyamatosan létezni, és egy kapcsolat sem tartható fenn ilyen intenzitással. Vagyis, ha az elején minden csúcsszuper, akkor onnan csak lefelé lehet haladni, főleg az összeköltözés után.

stocksnap.io/Arkady Lifshits

Nem lehet semmit siettetni

A bizalom és az elköteleződés nem egy gokart pálya. Nem lehet sietettni, nem érdemes a másikat lehajrázni, és főleg nem szabad belefékezni. Időt kell adni egymásnak és magatoknak is, hogy az érzelmek utat találjanak. Ahogy a szerelmet sem éli meg két ember egyformán, úgy a bizalom sem tud egyszerre kialakulni.

Veszélyes „bőröndök”

Ezt ne a ruháidra értsd. A bőrönd itt a csomag, amit egy bizonyos kor felett, már mindenki magával hordoz. Amikor egy új kapcsolatba kezdünk valakivel, valójában összes előző kapcsolatból származó emléket, tapasztalatot és sérelmet magunkkal hordozzuk. Ritkán kezdünk tiszta lappal, és a legtöbb ember nem rendezi az érzelmi problémáit, mielőtt nyit egy új partner felé. Súlyos hiba, és nehezen tudják jól kezelni.

Érzelmi nyomás

Amint valaki mást/többet akar felborul az érzelmi egyensúly. Ilyenkor jön a féltékenység, a birtoklási vágy, a túlzott függőség vagy a manipulatív viselkedés. Mondanunk sem kell, hogy egyik sem fér bele egy jól működő kapcsolatba, ám fontos velejárója a szakításnak.