Te + Én

A boldog kapcsolathoz az elfogadás elengedhetetlen

Sokak szerint az elfogadás egyfajta beletörődést jelent. Ez olyan esetben történhet meg, hogyha a szerelem rózsaszín ködében nem vettünk észre, hogy a párunknak egy számára fontos hobbija van. Ami nem fontosabb, mint mi, de ahhoz, hogy boldog legyen a hobbijára is szüksége van.

Ahogy oszlik a rózsaszín köd úgy egyesek féltékenyek lesznek egy-egy hobbira, teljesen feleslegesen. Sokan szóvá teszik, hogy minek költ rá annyi pénzt (amennyiben egy pénzigényes hobbiról van szó). Felejtsük el azt, hogy meg akarjuk változtatni a kedvesünket. Az elfogadás ott kezdődik, amikor már nincsenek ilyen terveink, hiszen megváltoztatni csakis önmagunkat lehet. Ráadásul az ilyen jellegű törekvések kezdetben csökönyösséget válthatnak ki majd meg is ronthatják az egész kapcsolatot. Tételezzük fel, hogy szerelmünk imád együtt focizni a barátaival szombat délelőttönként. Vajon jót teszünk, ha állandóan azzal piszkáljuk, hogy már megint minek megy…? Inkább örüljünk, hogy sportol és nekünk is van egy szabad délelőttünk, amikor azt tehetjük, amihez csak kedvünk van.

Fotó:Pexels/CC0 License

Fotó:Pexels/CC0 License

Természetesen, ha egy olyan rossz szokásról van szó, ami már minket is komolyan érint, például drog vagy alkoholfogyasztásról, akkor nem ilyen egyszerű a helyzet. Azonban követelőzéssel, kiabálással nem jutunk előrébb, az már biztos. Sokkal többet segíthetünk egy ilyen helyzetben, ha közös megoldást próbálunk keresni, illetve nyugodtan vállaljuk fel párunk előtt, hogy egy adott dolog mennyire fáj nekünk. Egy kapcsolatot mindig megerősít, ha közösen jutnak túl egy nehéz helyzeten, de az is kiderülhet, hogy a két embernek bármennyire is fájdalmas, jobb, ha szétválnak az útjaik.