Te + Én

Mert egy férfi is lehet szomorú

Bárkivel előfordulhat, hogy valami nem úgy sikerül, ahogyan ő szerette volna, vagy valami tragédia következik be az életében. Még a férfiakkal is. Vagyis bármennyire is erősnek, érzelemmentesnek is mutatkoznak, bizony ők is szoktak idegesek és feszültek lenni, no és szomorúak is. Mutatunk néhány jelet: így viselkednek a férfiak, amikor szomorúak.

Mindenki másképp fejezi ki az érzelmeit, de bárhogy is, a férfiak nem szívesen mutatják meg a környezetüknek, hogy éppen milyen érzések kavarognak bennük. Főleg, ha a rosszkedvről, a feszültségről, a szomorúságról van szó. Talán szerintük ez az érzés nem olyan „férfias”, ezért titkolják inkább.

„A társadalmi elvárások általában nem ösztönzik arra az embereket, hogy kifejezzék az érzéseiket – mondta Judi Cinéas terapeuta. – Többek között ezért is lehet, hogy sok ember nem tanulta meg, hogyan fejezze ki magát, hogyan mutassa meg vagy beszéljen arról, hogy mit érez.”

Fotó: iStock.com/OcusFocus

Fotó: iStock.com/OcusFocus

Persze nem általánosíthatunk, vannak férfiak, akik igenis tudják, hogy hogyan tegyék, és ki is mutatják az érzelmeiket, ahogyan vannak nők, akik ezt nem teszik. De mi most a férfiakkal foglalkozunk, és megnéztük: így viselkednek a férfiak, amikor szomorúak.

  • A legkisebb dolgok miatt is kiborulhatnak.
  • Önmagukat hibáztatják mindenért.
  • Elhallgatnak: nem beszélnek, némán ülnek. Nem kommunikálnak.
  • A hobbijukba temetkeznek, ott vezetik le a feszültséget.
  • Nem ölelkeznek, nem bújnak a párjukhoz, inkább egy kicsit távolságtartóak lesznek.
  • Mindent sokkal komolyabban vesznek.
  • Mindenféle dolgot meg akarnak javítani (ha már a problémát nem tudják).