Te + Én

Öt dolog, amit gondoljunk át, mielőtt összebútorozunk a párunkkal

Mindegy, hogy életünkben először bútorozunk össze a párunkkal, vagy már sokadszorra lépjük át ezt a mérföldkövet, mindig lehetnek új kihívások az együttélésben. Erre az 5 dologra készüljünk fel, ha az összeköltözés felmerült, és komolyan elkezdünk benne gondolkodni.

Valószínűleg hiányozni fog a személyes terünk néha

Bármennyire úgy érezzük, hogy tökéletes harmóniában élünk a másikkal, és nincs szükségünk külön időre, ez előbb-utóbb megváltozik. Még ha szeretünk is társaságban lenni, szükségünk van egy kis énidőre, és együtt lakva ez soha nem lesz ugyanolyan, mint ha elvonulhatnánk a saját kis lakásunkba.

Olyan oldalát ismerjük meg a másiknak, amit eddig soha nem

Az emberi élet kicsit undorítóbb oldaláról is megismerhetjük a párunkat: a köröm-, orrszőrvágás, a fürdőszobai szagok is beköltöznek az életünkbe, annak ellenére, hogy ezeket azért a különélés alatt igyekeztünk nem az együtt töltött időben lerendezni. Most már nem lesz olyan, hogy külön töltött idő.

Fotó: iStock.com/dima_sidelnikov

Fotó: iStock.com/dima_sidelnikov

Veszekedés után nem tudunk elvonulni

Nagyon furcsa egy térben lenni azzal, akivel éppen pár perce egymás torkának estünk – és az sem segít, ha elmegyünk valahová, és csak este jövünk haza, hiszen akkor is fagyos hangulatba térünk vissza. Nincs lehetőség elvonulásra és csöndes átgondolásra – a másik ott marad a nyakunkon akkor is, ha nem szeretnénk.

A takarítás konfliktussá válik

Hacsak nem vagyunk olyan szerencsések, hogy pontosan ugyanolyan habitusú emberrel hozott minket össze a sors, a takarításból bizony lesz konfliktus. Van, aki tisztábban szereti, van, akit nem mozgat meg annyira a dolog, és egyébként is, a múlt héten ki mosott fel, és miért nem vitte le a szemetet? Persze ez nem eget rengető probléma, de sok apró bosszúság oka lehet.

Kevesebbet járunk majd el

Bármennyire szociális emberek vagyunk is, egy otthon töltött, nyugodt este olyan ellenállhatatlan csábítássá válik, aminek nehéz ellentmondani. Nem csoda: már azt is programnak érezzük, ha bekapcsoljuk a tévét, és bámulunk rá, hiszen együtt csináljuk. Számítanunk kell rá, hogy több programot fogunk visszamondani, mint eddig – de ezzel persze nem feltétlenül van bármi probléma.