Te + Én

A mentális és fizikai egészségünket is veszélyeztetheti a magány

Az egyedüllét és a magány nem ugyanaz. Míg az első esetben jól érezzük magunkat, kikapcsolódunk, pihenünk, addig az utóbbi esetében szomorkodunk, szinte szenvedünk attól, hogy egyedül töltjük a szabadidőnket. Mindebből következik, hogy az egyedüllét hasznos eltöltése, az énidő minőségi kihasználása segíthet, hogy a mentális egészségünk megmaradjon, jótékonyan hat arra. A magány azonban épp ellenkező hatással lehet ránk: árthat a mentális egészségünknek. Mutatjuk, hogyan.

Egyes kutatások szerint a magány, a szociális kapcsolatok hiánya negatív hatással lehet a fizikai és a mentális egészségünkre is. Ezért is érdemes erre odafigyelni, és tenni azért, hogy ne magányosodjunk el, vagy ha a környezetünkben van valaki, akiről azt gyanítjuk, hogy nincs senkije, segítsünk neki, hogy ne így legyen.

Fertőző betegségek

A szakemberek szerint a magány hatására legyengülhet a szervezetünk, így kevésbé lesz ellenálló a különféle fertőző betegségekkel szemben. Ha társaságba kerülünk, másokkal érintkezünk, sokkal fogékonyabbak lehetünk arra, hogy elkapjunk valamit, mint azok, akik nem magányosak, akik sok emberrel találkoznak nap mint nap – s ezáltal a szervezetük erősebben tud védekezni a különféle betegségekkel szemben.

Fotó: Pexels/ CCO Licnese

Fotó: Pexels/ CCO Licnese

Gyulladások

Egyes tanulmányok szerint ugyanis a magányos emberek szervezetében hamarabb, könnyebben kialakulhatnak különféle gyulladások. Ezek a megbetegedések gyakran elhúzódhatnak, jobban, mint azok esetében, akik aktív társasági életet élnek, és akár krónikussá is válhatnak.

Szorongás és depresszió

Valószínűleg nem meglepő, ha kimondjuk, hogy a magány, a magányosság érzése gyakran vezethet szorongáshoz, depresszióhoz. Az elszigeteltség, a közömbös hangulat, a szomorkodás könnyen vezethet a depresszió kialakulásához.

Stressz

A magányos emberek a stresszt is rosszabbul kezelik, nem tudják olyan hatékonyan feldolgozni, levezetni, mint azok, akik rendszeresen járnak társaságba, akik eljárnak otthonról. Egy-egy hobbi, néhány jó program csodákat művelhet a hangulatunkkal, a közérzetünkkel.