Ridikül

Lábfétis, plüssállatok, koszos tornacipők - meddig tart a perverzió?

Van, akinél az orális szex már kiveri a biztosítékot, és van akinek sokkal “messzebbre” kell mennie, hogy megélhesse a vágyat. Csörgits Kinga szexuálterapeuta elárulja, hogy mi számít perverziónak és mi nem.

 

A Wikipédia szerint a perverzió olyan viselkedésforma, mely eltér a normálistól. A 20. században főleg vallási értelemben számított az ember perverznek, tehát ha áttért egy olyan vallásra, amely nem számított elfogadottnak a korban. Ma főleg szexuális értelemben használjuk a kifejezést.

“Mindenkinek van egy egyedi orgazmus-elérési útvonala, ami akár perverziónak is számíthat, és ez teljesen rendben van.” – kezdi Csörgits Kinga, szexuálterapeuta.

“Úgy kell elképzelni, mint egy skálát, ahol vannak sztenderdebb példák, meg extrémebb kilengések. A spektrum határai addig tartanak, ameddig még nem számít bűncselekménynek az adott vágy, amíg a másik embernek nem okoz testi-lelki kárt. Minden elfogadható és alapvetésként is kell értelmezni egy határig.”

Perverzió és szégyen gyakran együtt jár

A szakember szerint minden embernek lehetnek elakadásai a saját perverziója szintjén, amin érdemes dolgoznia. “Minél bonyolultabb valakinek a vágyképlete, annál nagyobb szégyent élhet át. Volt egyszer egy ügyfelem, akinek az volt a problémája, hogy nem tudta orálisan kielégíteni a párját, mert zsigeri undort érzett tőle. A köztudatban az orális szex alap dolognak számít, az ő szemszögéből azonban a legdurvább perverzió lett volna a szájába venni a párja nemi szervét. Van, hogy úgy érkezik meg valaki hozzám, hogy a mesefigurákra, vagy a fehér koszos tornacipőkre izgul. Teljesen mindegy, ha szégyelli magát, akkor azt fel kell dolgozzuk. Ha az illető a szégyene ellenére is képes szakemberhez fordulni, ő egy hatalmas lépést már megtett a gyógyulása felé, hogy kiderítse honnan ered a szégyen, miért alakulhatott ki ez a perverziója.”

“Beszélünk általánosságban a szexről, a pornókategóriákról, de arról nem, hogy egyénileg kinek hogy néz ki a szexualitása, és ez elakadásokhoz vezethet.” – vélekedik a szakember. A dolgot pedig csak tetőzi, hogy számtalan olyan szexuálpszichológus praktizál, akik csak rontanak a helyzeten.

“Sajnos volt időszak, hogy heti szinten jöttek hozzám más szakemberektől, mert megszégyenítették őket a perverziójuk miatt. Úgy gondolom, hogy a jó terapeuta csak akkor tud végigkísérni az úton, ha azt az utat ő maga is megjárta. Azt tapasztalom, hogy a mainstream szexuálpszichológusok sok jó tippet adhatnak, de egy perverzió mögött meghúzódó bonyolultabb lelki képlettel nem nagyon tudnak mit kezdeni.”

kiemelt kép: Pixabay