Szerelem

Tippek, hogy a távkapcsolat ne őröljön fel minket

Távkapcsolatban élni soha nem egyszerű – hiszen az embernek szüksége van a fizikai kötődésre is, nem csak a lelkire. Ezzel a négy tippel kicsit könnyebbé tehetjük a helyzetet, és fenntarthatjuk a tüzet a kapcsolatban.

Tervezzünk randiestéket

Az lehet, hogy fizikailag nem vagyunk egy helyen, de ez még nem jelenti azt, hogy nem randizhatunk. A technológia ma már ott tart, hogy a testi érintésen kívül gyakorlatilag mindent csinálhatunk együtt – használjuk is ki! Főzzünk együtt vacsorát vagy nézzünk együtt filmet úgy, hogy közben videochatelünk a másikkal. A lényeg, hogy valami olyat csináljunk, amit egyébként is tennénk, ha együtt élnénk.

Írjunk leveleket

Nem muszáj egész nap Messengeren beszélgetnünk, sokszor egy átgondolt, kedves e-mail vagy levél sokkal többet ér ennél. Egy kis kreativitást is belevihetünk, és küldhetünk szeretetcsomagot: a kedvenc regényét a saját üzeneteinkkel, vagy rendeljük meg neki a kedvenc pizzáját egy személyes hozzászólással a dobozban. A határ a csillagos ég!

Fotó: iStock.com/Ridofranz

Fotó: iStock.com/Ridofranz

Utazzunk együtt

Ha már nem tudunk együtt élni, legalább közös legyen az utazás – ruccanjunk ki egy olyan helyre, ami mindkettőnkhöz közel van, és mindketten szeretnénk is meglátogatni. A közös utazás egyébként is nagyon összekovácsolja az embereket, pláne úgy, hogy amúgy is ritkán látjuk egymást. Igazán romantikus húzás lehet.

Ne felejtsünk el kommunikálni

Ne csak akkor, ha minden oké, hanem akkor is, ha valami baj van – méghozzá okosan, ne veszekedve. A kommunikáció minden kapcsolat alapja, és ezt akkor sem szabad elfelejtenünk, ha távkapcsolatban élünk. Nem érdemes hosszú ideig duzzognunk, mert ezt akkor sem tennénk, ha egyébként együtt élnénk, és kénytelenek lennénk beszélgetni egymással. Figyeljünk arra, hogy ügyesen kommunikáljunk a párunkkal.