Te + Én

Jelek, amik kapuzárási pánikra utalnak

Nem szeretjük a férfiak kapuzárási pániknak nevezett életszakaszát, ugyanis a legtöbb esetben azzal jár, hogy esztelenül költik a pénzüket, elhanyagolják, rossz esetben el is hagyják régi párjukat, hogy fiatal nőket próbáljanak meghódítani. Nagyon is figyelünk az ezzel kapcsolatos jelekre, hogy még időben reagálni tudjunk – nemrég egy újabb jelet fedeztek fel a kutatók.

Egy gombbal mélyebben kigombolt ing, ékszerek, sportautó, hajfesték vagy éppen heti ötszöri edzőterem? Mi pedig csak nézünk, hogy a negyvenes éveiben járó, sikereket elérő, családos férfi egészen megbolondul mellettünk. Lehet, hogy új hobbiba kezd, megvalósítja rég dédelgetett utazási terveit, karaokézni, bulizni kezd, akár nála fiatalabb kollégáival, és hajnalban jár haza, vagy épp egyedül akar lenni, hogy gondolkodjon, és helyére tegye az értékrendjét. Ennél azonban még furcsább első jele lehet a kapuzárási pániknak.

Fotó: Pexels/ Julian Jaktenberg

Fotó: Pexels/ Julian Jaktenberg

Brit kutatók 3000 felnőtt vizsgálata után arra következtettek, hogy az életközepi krízis egyik fontos jele az egészségért való aggódás és az ezzel járó túlzott életmódváltás.

A férfiak akár a vegán étrendre is áttérhetnek félelmükben, s erre a jelre érdemes is felfigyelni. Az egészséges étkezéssel egyébiránt semmi gond nincs, sőt, ahogy a sporttal sem, inkább a helyes arányok megtalálása esik a férfiak nehezére. Ha hirtelen, egyik napról a másikra akarnak húsz kilót leadni, tíz évet fiatalodni, és még lefutni egy maratont is, az nem fog menni, akármilyen makacsok is.

Ugyanakkor az öregedéstől való félelemnek pozitív hozadékait is megfigyelték: az érintett férfiak végre elmentek szűrővizsgálatokra, háziorvoshoz, kevesebb alkoholt ittak, és változtattak egészségtelen étkezési szokásaikon. Magyarul, tudták ők korábban is, mit kéne tenniük az egészségükért, de amíg nem pánikoltak, addig nem találták meg a kellő motivációt.