Te + Én

Van olyan, hogy megbocsájtható a megcsalás?

Akik már átélték azt a kínt, amikor kiderült, hogy a szerelemük elárulta őket, olyan gyászidőszakon mennek keresztül, ami akár 1 évig is elhúzódhat, és még azután is örökre az emlékezetükbe vésődik.

Valamiért a másik oldalól, a megcsaló felek érzelmi hátteréről keveset beszélünk, pedig egyes esetekben érdemes azt is megvizsgálnunk. Természetesen nem arról van szó, hogy a bűnös mellé álljunk, de azokat, akik megcsalják a párjukat, nem mindig a szexuális kíváncsiságuk hajtja.

Fotó: pexels.com/OdonataWellnesscenter

Léteznek férfiak, akik nem képesek a monogámiára, és a megcsalást azzal indokolják, hogy változatosságra volt szükségük. Ezeket a férfiakat egyszerűen szemétládának könyveljük el, és igazunk is lehet. A megcsalás oka a szexuális ösztönnél viszont, rétegzettebb is lehet; egyesek azért lépnek félre, mert valami olyan sérelem érte őket a kapcsolatukban, hogy ezzel a tettel állnak bosszút a párjukon.

Amikor a megcsalásnak bonyolultabb ok áll a hátterében, ott a megcsaló félnek önigazolásra van szüksége, mert a párjától nem kap elég elismerést, gyengédséget és tiszteletet. Sok férfi menekül egy szeretetteljesebb környezetebe, ahol kielégülnek azok a lelki vágyai, amiket a feleségétől, barátnőjétől nem kap meg. Az igazság az, hogy utóbbi félrelépés fajta éppúgy jellemző a nőkre is. A nők is csalfák lehetnek, viszont nők szinte csak akkor hűtlenek, ha nem kapnak elég szeretetet, és nem azért, mert már unják a aktuális kapcsolatukat.

A férfiaknak biológiailag ösztönük, a vadászat, és ha a vadászati ösztönből tett lesz, azt szinte lehetetlen megbocsátani a nőnek. De léteznek férfiak, akik képesek a megállapodásra, mert elég kitartóak és intelligensek ahhoz, hogy egy bizonyos nőért elnyomják igényüket. Abban az esetben viszont, ha a férfi, akkor csal meg, ha az egóját sérelem éri, az már egy teljesen másik történet. Ilyenkor, ha valóban szeretjük őt, adhatunk még egy esélyt, mert léteznek olyan szituációk, amikor megéri leülni, és átbeszélni a dolgokat.

A megcsalás oka lehet például maga a féltékenység védekező mechanizmusa. Ha okot adunk a férfinak, hogy féltékeny legyen, bár a gyakorlatban nem csaltuk meg, akkor a férfi válasz reakciója lehet az, hogy „azért is megcsallak, mielőtt te tennéd meg ezt velem”. Sok férfi soha nem vallaná be, hogy féltékeny, vagy sértett, mert egy bizonyos férfival, aki a barátunk, több minőségi időt töltünk, mint az számára megbocsájtható lenne. Így tehát, érdemes megvizsgálnunk egyes szituációban, hogy vajon tettünk-e olyat, amivel féltékennyé tehettük az szeretett férfit, vagy esetleg megaláztuk-e őt valamivel, mert ebben az esetben a megcsalást, ha nehezen is, de meg lehet bocsájtani a kapcsolat megmentése érdekében.