×

Te + Én

Megtévesztő hollywoodi szerelmes filmek: kik imádták egymást és kik kevésbé?

Hiába a gondos szereplőválogatás, olykor megesik, hogy két olyan színésznek kell szerelmespárt játszani, akik a valóságban utálják egymást. Vagy éppen ellenkezőleg...

Nemcsak a mozifilmek nézése remek alkalom az ismerkedésre, de a forgatásuk is. A színészek hetekre, hónapokra össze vannak zárva, és ha szerelmespárt kell játszaniuk, akár intim közelségbe is kerülhetnek a másikkal. Ha működik köztük a kémia, akkor futó románc vagy akár hosszú távú szerelem is kialakulhat, ha viszont nem sistereg a levegő, nincs az a rendező, megvilágítás és gázsi, ami hitelessé teszi a vágyat vagy a szerelmet. Persze olykor előfordul, hogy direkt híresztelik azt, miszerint két színész egyáltalán nem jött ki egymással a forgatás alatt, mert nem is tetszettek egymásnak… A legendás Dirty Dancing párosáról is azt rebesgették, inkább volt ott utálat, mint vágy, a nemrég nyilvánosságra került werkfilmből egészen egyértelműen érződik, hogy már a próbákon is izzott a levegő Patrick Swayze és Jennifer Grey között. Utóbbi sokat nevetgélt és hülyéskedett ugyan, amit Swayze nehezen viselt, de ettől még jól működtek együtt.

Utálat: Tony Curtis és Marilyn Monroe

A Van, aki forrón szereti című filmet minden idők legjobb vígjátékának választották, nem is alaptalanul. Igen ám, de míg Jack Lemon és Tony Curtis zseniálisan működött együtt, Marilyn Monroe és Tony Curtis között nagy adag feszültség lapult. Korábban volt egy rövid románcuk ugyan, de szakítottak, és ezek után kellett eljátszaniuk, hogy vonzódnak egymáshoz. Curtis híresen kegyetlenül nyilatkozott a csókjelenetekről, és arról, milyen nehéz volt eljátszani a boldog párocskát.

Szerelem: Goldie Hawn és Kurt Russell

A mára legendássá vált páros tagjai először egy 1968-as forgatáson találkoztak, de ott még nem alakult ki közöttük szerelem, csupán a vonzalom emléke maradt. Aztán 1983-ban a Második műszak forgatásán újra találkoztak, és itt már teljesen egymásba habarodtak. Az első randijukon beszöktek abba a házba, amit Goldie szerepe szerint felújíttatott, és már egymásnak is estek, amikor rájuk törtek a rendőrök, és elküldték őket egy szállodába. Ennek ellenére 32 éve élnek boldog párkapcsolatban, szeretik, tisztelik egymást, és a mai napig randizni járnak – reméljük, már nem forgatási helyszínekre.

Utálat: Mel Gibson és minden színésznő

Mel Gibson tulajdonképpen szinte egyik színésznővel sem jött ki, akivel forgatnia kellett. Idióta, sértő vicceket talált ki, például az Összeesküvés-elmélet forgatása közben rendszeresen szárított patkányt és csótányt tett egy dobozban Julia Roberts öltözőjébe. Jamie Lee Curtist az 1992-es Halhatatlan szerelem forgatásán a lakásán lepte meg késsel a kezében, maszkkal az arcán este, egyfajta viccként. Renee Russóról megszerezte annak korábbi aktfotóit, és testrészenként kihelyezte a faliújságra a Váltságdíj forgatásán. Biztosak vagyunk benne, hogy egyik színésznő sem őszintén mosolygott a férfira a szerelmes jelenetek közben.

Szerelem: Brad Pitt és Angelina Jolie

A csapból is ők folynak, amióta a 2005-ös Mr. és Mrs. Smith forgatásán egymásba szerettek. A gond az volt, hogy Pitt még Jennifer Aniston férjeként volt jelen, így kapcsolatuk elég nagy botrányt kavart. Szerelmük mégis tartós maradt egészen egy évvel ezelőttig.

Utálat: Rachel McAdams és Ryan Gosling 

Ritkán érezhető akkora ellenszenv két színész között, hogy a férfi főszereplő megkérje a rendezőt, keressen másik hősnőt, különben nem fog menni egyik szerelmes jelenet sem – mégis ez történt a Szerelmünk lapjai forgatásán. A két színész aztán addig üvöltözött egymással, míg sikerült annyira összecsiszolódniuk, hogy gyönyörű film legyen a végeredmény, kémia ide vagy oda.