Te + Én

Mindig van remény! Hozzuk vissza a kapcsolatot a szakítás széléről

Talán sokan átéltük már a forgatókönyvet: találkozunk, szerelmesek leszünk, és egy darabig minden szép és jó, de aztán kezdődnek a problémák, melyek aztán szakításhoz vezetnek. Hogyan léphetünk ki az ördögi körből?

Bármi legyen is az ok, amiért vonzódunk egymáshoz, biztos, hogy előbb-utóbb saját magunkkal kell szembenéznünk a kapcsolatban, és saját múltbéli sérüléseinkkel kell konfrontálódnunk. Előkerül mindaz, amit még nem gyógyítottunk meg magunkban, a megoldást pedig az hozza, ha tudatosan próbáljuk meg kezelni a nehézségeket. Persze, a kapcsolatot csak akkor lehet megmenteni, ha mindkét fél ezt szeretné.

A párunk nem az ellenségünk

Amikor intenzív reakciókat élünk át, a dühünk, felháborodásunk gyakran nem is annak az embernek szól, aki velünk szemben áll. Ha kicsit is emlékeztet a helyzet valamilyen múltbeli traumánkra, fájdalmunkra, összes korábbi sérelmünk előkerülhet, és mindezt arra zúdítjuk, aki éppen ott van velünk. Ezt a helyzetet úgy oldhatjuk fel, ha tudatosítjuk ezeket az érzéseket, és megnézzük, hová, milyen korábbi élményekhez vezetnek. Eközben pedig jó, ha észben tartjuk, hogy a párunk valószínűleg nem bántani akart bennünket azzal a félresikerült megjegyzéssel.

Legyünk kíváncsiak egymásra

A kapcsolatok másik nagy csapdája, hogy sok előfeltevésünk, előítéletünk van arról, hogy mi is zajlik le a másikban. Emellett sokszor automatikusan reagálunk egy-egy helyzetre, például veszekedés közben, amikor magunk is visszatámadunk vagy védekezve bezárkózunk. Ehelyett sokkal hasznosabb, ha nem vesszük fel a megszokott szerepet, hanem inkább kérdéseket teszünk fel és együttérzést mutatunk.

(Fotó: illusztráció pexels.com)

Maradjunk kapcsolatban a viharok közepette is

Ha mindkettőnkben van szándék arra, hogy megjavítsuk a kapcsolatot, meg kell tanulnunk túljutni a nehéz érzelmi helyzeteken és feszültségeken is. Veszekedés közben ne rohanjunk el, ne vágjuk a másikra az ajtót, hanem maradjunk kapcsolatban egymással, saját magunkkal és az érzéseinkkel is. Így előbb-utóbb el fog vonulni a vihar, és talán egy lépéssel közelebb kerülünk egymáshoz.