Te + Én

Korral változunk, ami az ízlésünkre is kihat

Tizenévesen elképzeljük, ahogy a mesebeli szőke herceg fehér lovon bevonul az életünkbe, hogy aztán hetedhét országra szóló lakodalom után együtt éljünk vele boldogan, amíg meg nem halunk. Majd idővel belátjuk, hogy az igényeinket bizony lejjebb kell adnunk, ha együtt szeretnénk valakivel megöregedni.

Huszonévesen talán még reménykedünk abban, hogy a gyerekkorunkban elképzelt férfi tényleg létezik. Ekkor persze már tudjuk, hogy a szőke herceg lehet barna vagy fekete is, de mindenképp sármos, jóképű, intelligens, van humora és pénze is természetesen, sportos, jól öltözködik, odaadó és romatnikus szerető. Aztán telnek-múlnak az évek, és betöltjük a harmincat.

Harmincon túl már nagyjából tisztában vagyunk a kereslet-kínálat kapcsolatával, és ehhez képest módosítjuk az elképzeléseinket tudva, hogy ez a fajta újratervezés nem kudarc, sokkal inkább megújulás, hiszen miért ragaszkodjunk görcsösen egy elképzelt ideálhoz? Tudjuk, hogy mi egy igazi férfit szeretnénk, aki több mint pénz és sárm, a terveken változtatni pedig valójában nem más, mint rugalmasság és erő. A megújulás ereje.

(Fotó: illusztráció pexels.com)

Vagyis a harmincas éveinkben már szeretjük, ha rendszeresen sportol, étterembe visz és ha sokat utazunk együtt. Szereti, ahogy főzünk, udvarias és igazi társ, partner, akivel már lehet beszélni a családtervezésről, nem fél a házasságtól és legalább két gyereket szeretne. Emellett persze a humor és az intelligencia még mindig fontos, ebből azért még nem engedünk.

A kompromisszumok kora

Amikor negyvenen túl keresünk párt magunknak, az igényeink tovább változhatnak, ami ugyancsak természetes, hiszen a kínálat valószínűleg egyre kisebb, nagyobb élettapasztalattal pedig tudjuk, hogy a kopaszodásnál fontosabb, hogy biztonságban érezzük magunkat a velünk együtt élő férfi mellett.

Olyasvalakit keresünk, akivel jókat tudunk beszélgetni, aki intelligens és van humora, udvarias, ad a külsejére, és szívesen vesszük, ha van egzisztenciája is, vagy látjuk, hogy az elmúlt években nemcsak ült a babérjain, de kialakított magának egy életet, egy életszínvonalat, és az összeegyeztethető a miénkkel. A kompormisszumkészségünk a korral egyre nagyobb, de azért nem adjuk le annyira az igényeinket, hogy bárkivel megelégedjünk. Vagy hogy bármiben engedjünk, csak mert már elmúltunk negyvenévesek, sőt!

Ötven fölött talán a jó társaság az, amit leginkább keresünk. Olyasvalakit, akivel megoszthatjuk az életünket, aki eljár velünk moziba, színházba, jókat kirándulunk, utazgatunk. A sportos életmód már nem olyan fontos, de azért éljen egészségesen. Hétvégente ne csak a tévét nézze és ne csak sörért járjon ki a hűtőhöz, hanem akár főzhet is valamit olykor-olykor. Adjon a külsejére, borotválkozzon rendszeresen. Tudja, hogy mikor van a születésnapunk és az évfordulónk, és lepjen is meg valami aprósággal bennünket.

(Fotó: illusztráció pexels.com)

És mi a helyzet hatvanon túl?

Öregedjünk meg egymás mellett szépen, békességben, és élvezzük együtt a nyugdíjas éveket.