96 hosszú év
A Kuangszi tartományban élő falusi házaspár egészen különlegesen kezdte a közös életet. A férj és a feleség életkora is meghaladja néhány évvel a száz esztendőt, de még mindig emlékeznek arra a napra, amikor gyerekként összekerültek. Akkoriban bevett szokás volt, hogy az elárvult lánygyerekeket kvázi örökbe fogadta egy fiús család, a két gyereket pedig összeházasították, s amíg fel nem nőttek, testvérekként éltek a családdal. A feleség el is mesélte, hogy aznap, amikor odakerült a családhoz, megvacsoráztak, és utána került sor a ceremóniára. Nagy szegénységben éltek, ágyra sem telt, de az ennivalót mindig igyekeztek előkeríteni. A gyerekházaspár csak később kezdte el közös életét, amikor már felnőttek, és elkezdtek dolgozni. A férj mezőgazdasági munkákat végzett, az asszony cipőket készített és a háztartást vezette, no meg nevelte a gyerekeket – összesen öt fiút és egy lányt. A falusiak elmondták, hiába ilyen hosszú ez a házasság, még sosem látták veszekedni az idős párt, béke és nyugalom lengi körbe őket.
(Fotó: illusztráció pexels.com)
Mi tart össze két embert ennyi időn át?
Manapság nem házasodunk, vagy csak ritkán, és nem az ásó meg a kapa meg a nagyharang, hanem a bíró választ el minket párunktól akár egy, akár öt vagy tíz év után. Régen ugyanis nagyon sok házaspár azért tartott ki a másik mellett, mert az égvilágon nem volt semmi más választásuk. Közös volt a ház, eladni bajos lett volna, közös volt az üzlet, ott voltak a gyerekek, az asszonynak meg otthon volt a helye, és különben is, mit szólnának az emberek, elvált nő, atyaúristen! Mára ez a hozzáállás megváltozott, sőt átfordult egy állandó kereséssé, ahol mindig találunk szebbet, jobbat jelenlegi párunknál, és csak úgy eldobjuk magunktól a párunkat, mint egy megunt tárgyat.
(Fotó: illusztráció pexels.com)
Nincs recept
A házasság hossza tehát nagyban függ az adott országtól kultúrájától, az emberek önmegvalósítás iránti vágyától is. Vannak, akiknek a papír nem csupán egy fecni, hanem egy életre szóló kötelék. Azok az értéket a hűségben és a kitartásban találják meg. Azok tényleg egy életen át kitarthatnak a párjuk mellett, de ez a hozzáállás egyre ritkább mostanában. Talán manapság elfelejtettük, hogyan is kéne hűségesnek lenni? A kapcsolatok hűlnek ki hamarabb, vagy csak mi nem bírjuk annyira a megszokottság érzését elviselni? Vajon tényleg elég egy házassághoz az az elhatározás, hogy kész, vége, ez az egyetlen ember a párom egy életen át? Mi van, ha a másik nem így gondolja? Tényleg csak egy párunk lehet? Mi van, ha mi három darab házasság során érezzük jól magunkat, vagy akár egy mellett sem? A variációk száma végtelen. Miközben szeretettel és vágyakozással gondolunk arra, milyen lehet hosszú évtizedeken át egyetlen emberrel együtt lenni, azért kérdezzünk meg néhány ilyen párt: tényleg boldogok? Ha igen, miért? Az biztos, hogy nincs egyetemes, konzerv válasz, egy pirula, amit beadunk a férjünknek, és az örökre kitart mellettünk, vagy egy szemüveg, amitől minden férfit rosszabbnak látunk párunknál. Nemcsak a szerelem tarthat össze egy életen át, de a hit, a gyávaság, a megszokás, a mozdíthatatlanság, a büszkeség is, no meg az á, most már úgyis mindegy kezdetű mondatok. Nagyon jó érzés (lenne) büszkének lenni egy sok-sok évtizede tartó házasságra, de csak akkor, ha az tényleg jó kapcsolatot takar – különben nincs miért piedesztálra emelnünk sem magunkat, sem másokat.
