Te + Én

A boldog párkapcsolat alapkövei

Minden párkapcsolat igényli, hogy foglalkozzanak, törődjenek vele. Még azok a kapcsolatok is, amikről azt gondolnánk, hogy a felek „egymásnak vannak teremtve”. Ugyanakkor érdemes lehet észben tartani, hogy vannak olyan dolgok, amik alapvetően léteznek egy egészséges, boldog párkapcsolatban – ha hiányoznak ezek, azt kár erőltetni, a szakemberek szerint nem is lehet. Mutatjuk, mik ezek!

A hosszú távú kapcsolat fenntartásához nem elég csak egymás mellett élni, azért, hogy az működjön és jól működjön, bizony erőfeszítéseket kell tennie mindkét félnek. Vannak azonban olyan dolgok, amiket a szakemberek szerint soha nem kellene erőltetni, kényszeríteni egy kapcsolaton belül, mert ha a pár összeillik, ezek „alapból” megvannak.

(Fotó: illusztráció pexels.com)

A kapcsolat iránti vágy: ha az egyik fél nem szeretne párkapcsolatot, nem lehet arra kényszeríteni, hogy akarja. Az egészséges párkapcsolat esetében ez mindkét fél részéről egyértelmű.

Kémiai vonzalom: vagyis vagy kívánjuk a másikat, a párunk érintését, simogatását, csókjait, vagy nem. Ezt sem nagyon lehet irányítani.

Nevetés: ha jól érezzük magunkat együtt, sokat nevetünk, az magától jön, ezt sem lehet erőltetni. Nem mondhatjuk meg valakinek, hogy márpedig nevessen sokat, mert mi viccesek vagyunk, ha ő ezt nem így érzékeli.

Tisztelet: a megalázkodás, a felek egyenlőtlensége miatt előfordulhat, hogy az egyik fél nem tiszteli a másikat – ezt sem lehet erőltetni. Viselkedjünk úgy, hogy tiszteljen bennünket a párunk, másképp nem megy.

Azonos érdeklődés: fontos, hogy a párunk érdeklődjön azok iránt a dolgok iránt, amik bennünket is érdekelnek. Persze lehetnek különbségek, de általában inkább ez jellemző az egészséges párkacsolatok esetében. Nem lehet kényszeríteni valakit, hogy márpedig az érdekelje őt is, ami bennünket.

Érzelmi intimitás: a szeretetet, az intimitást sem lehet erőltetni egy kapcsolatban. A boldog párok esetében ez magától értetődő – többek között a sok őszinte beszélgetés és minőségi együttlét eredménye.