Van valami különösen megnyugtató abban, amikor egy hosszú nap után végre odabújhatunk ahhoz, akit szeretünk. A közös takaró alatti összebújás nemcsak érzelmileg, hanem fizikailag is jót tesz, sőt, kifejezetten hasznos az egészségünkre nézve – írja tudományos kutatásra hivatkozva a Verywellmind.
Tudományos kutatások szerint azok, akik szerelmük mellett térnek nyugovóra, jobban és mélyebben alszanak, kevesebbet szoronganak, és még boldogabbnak is érzik magukat.

(Fotó: pexels.com)
Hamarabb jön az álom
Ha a szerelmünkkel alszunk, nagyobb az esély rá, hogy gyorsabban elalszunk, hosszabban és mélyebben pihenünk. Egy tanulmány szerint a párjuk mellett alvó embereknek több REM-fázisuk van – ez az alvás legfontosabb szakasza, ami a tanuláshoz, memóriához és a jó közérzethez is kell.
Az is kiderült, hogy kevesebb időbe telik elaludni, és ritkábban ébredünk fel az éjszaka közepén, ha ott van mellettünk valaki, akit szeretünk. Ez valószínűleg abból fakad, hogy biztonságban érezzük magunkat, egyfajta ősi ösztön, hogy a társ közelsége védelmet jelent.
Jót tesz a mentális egészségnek
A párunk közelsége csökkenti a stresszt, a szorongást és a depresszió esélyét is. Az együttalvás növeli a boldogsághormonként ismert oxitocin szintjét, ami nyugalmat hoz és szorosabb kötődést eredményez.

(Fotó: pexels.com)
Erősebb a kapcsolat
Az együttalvás nem csak az intimitást erősíti, bár a rendszeres ölelés, kézfogás és összebújás mind segítenek ebben, hanem az érzelmi és spirituális kötődést is mélyíti. Kutatások szerint a párok szívverése is szinkronizálódik éjszaka, ha egymás mellett alszanak. Ez nem csupán romantikus tény, hanem biológiai bizonyíték arra, milyen mély kapcsolat alakulhat ki két ember között.
Növekvő elégedettség
A páros alvásnak is vannak nehézségei: horkolás, különböző alvási szokások vagy hőmérsékletigények. De a kutatások szerint még ezekkel együtt is megéri: azok, akik párjuk mellett alszanak, jobb alvásminőségről, mélyebb érzelmi kötődésről és nagyobb elégedettségről számolnak be.
A tudomány is bizonyítja tehát, az ágyban megosztott párna, takaró és egy jó éjszakai ölelés többet adhat, mint gondolnánk. Amellett, hogy meghittebbé teszi a kapcsolatot, a testi-lelki egészségünket is támogatja. A szerelem tényleg gyógyít…